Interjú sorozat idősekkel

„ A biológiai élethez hasonlóan a társadalom is az átörökítés folyamatain keresztül létezik. Ez az átörökítés a tettek, a gondolatok és az érzelmek közlése útján megy végbe az idősek és a fiatalok között. Ha a csoport eltávozó tagjai nem közölhetnék a belépőkkel eszméiket, várakozásaikat, szokásaikat és nézeteiket, akkor a társadalmi élet nem maradhatna fenn. “

John Dewey

„ A társadalmat a szokások és érzelmek, népszokások és erkölcsök, technika és kultúra közös örökségeként lehet meghatározni, amelyek mind a társas viselkedés szükségszerű velejárói. Az emberi társadalom ezek szerint, az állatok társadalmától eltérően, lényegében mint egy közös örökség létezik, amelyet a kommunikáció teremt és közvetít. A társadalom léte és folytonossága azon múlik, hogy mennyire sikeres a nemzedékek között a szokások, erkölcsök, technikai eljárások és eszmék közvetítése.”

Robert E. Park-Richard W. Burgess

Az Egyesület korábbi tevékenysége során, az Egészségterv pályázat okán már felmerült a falubeli idősekkel való interjúzás, beszélgetés ötlete, és volt is egy-két próbálkozás, ám sajnos ez a projekt elhalt akkor.

2013-ban, mikor az egyesület  újraindulásáról volt szó,  újból felvetült ez az ötlet és el is indult 2013 júniusa folyamán, több tagunk részvételével. Az interjúzás során beszélgetünk az idősekkel a falu múltjáról, az emberek hozzáállásáról, életmódjáról, helytörténeti érdekességekről, régi hiedelmekről, helyi mesékről, és arról is igyekszünk kérdezni őket, hogy mit gondolnak a jelenről és mit üzennek a fiataloknak. A projekt előkészítésében, a témák összegyűjtésében segítségünkre volt Drexler Lajosné Éva.

Az interjúzások során készítünk hangfelvételeket, fotókat és jegyzeteket, a projekt várhatóan körülbelül húsz alkalmat, interjút fog felölelni. Ezt követően szeretnénk majd feldolgozni az egybegyűlt anyagokat és publikálni, hogy mindenki részese lehessen ennek a kincsnek, és minden kedves érdeklődő tanulhasson az időseinktől a faluról. Várhatóan a honlapunkon fogjuk elsőként közzétenni a végleges anyagokat de gondolkozunk egy kiadványon is, és felmerült több ötlet is, hogy ez a tudás alapját képezheti majd egy helyi tájháznak és helytörténeti tanösvénynek.

A projektről már készült egy rövidke előadás, beszámoló a 2014-ben tartott Málna fesztivál során, ennek az előadásnak a prezentációja itt található, egy kis ízelítőt kaphat belőle a kedves érdeklődő!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s